hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfacsalás fiktív számlákkal

  • MTI

Vádat emeltek egy őrző-védő szolgáltatást nyújtó szegedi vállalkozó és társa ellen, mert fiktív számlák felhasználásával csaknem 200 millió forint forgalmi adó befizetését kerülték el 2014-ben – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, az ügyészség a férfit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és számvitel rendje megsértésének bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. A társa ellen bűnsegédként elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emeltek vádat.

A vállalkozó egy szegedi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetője volt, amely főként őrző-védő szolgáltatást, honlap- és katalóguskészítést, valamint egyéb marketingtevékenységet végzett. A vádirat szerint a férfi által vezetett gazdasági társaság 2014-ben 1,2 milliárd forintos forgalmat bonyolított le.

A cégvezető az adófizetés elkerülése érdekében valótlan tartalmú számlákat fogadott be a társa által vezetett gazdasági társaságtól. Emellett bevallásaiban olyan beszerzéseket is föltüntetett, amelyek mögött nem állt bizonylattal alátámasztott gazdasági kapcsolat. A vádlott ezzel 187 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A társa által irányított gazdasági társaság a fiktív számlák kibocsátásával ehhez mintegy 31 millió forint értékben nyújtott segítséget.

A cégvezető emellett az adóellenőrzések során nem működött együtt a hatóságokkal, iratbemutatási és pótlási kötelezettségének sem tett eleget, valamint a könyvelése sem volt megtalálható – közölte a csoportvezető ügyész.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

USA-magyar kettős állampolgár magyar ingatlan eladása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink