Az Európai Parlament bezárja a kiskapukat a közlekedési szabályokat megsértő sofőrők előtt

  • adozona.hu

Az Európai Parlament képviselői szerdán megerősítették a tagállamok együttműködését a közlekedésiszabály-sértések határokon átívelő nyomozásában, hogy segítsenek megelőzni a külföldön történő vakmerő vezetést, olvasható az Európai Parlament honlapján.

Mivel jelenleg a határokon átívelő közlekedésiszabály-sértések mintegy 40 százaléka büntetlenül marad, a képviselők frissítették a szabályokat, hogy a tagállamok jobban együttműködjenek, és segítsék egymást a közlekedésiszabály-sértésért felelős külföldi sofőrök felkutatásában. Az új szabályok arra kötelezik a nemzeti hatóságokat, hogy egy másik uniós ország megkeresésére haladéktalanul, legkésőbb két hónapon belül válaszoljanak, miután összegyűjtötték a szükséges információkat.

Ezen túlmenően a szabálysértés elkövetésének helye szerinti tagállam kérésére az elkövető lakóhelye szerinti uniós ország átveheti a közúti közlekedési bírságok beszedését, feltéve, hogy az összeg meghaladja a 70 eurót (kb. 27 600 forintot), és az összes jogi lehetőség kimerítése után sem sikerült kifizettetni a bírságot az elkövetés helyeként szolgáló tagállamnak.

További szabálysértések

A frissített szabályok kibővítik a nem helyi lakos járművezetők által elkövetett azon közlekedésiszabály-sértések listáját, amelyek határokon átívelő segítségnyújtást váltanak ki, és bírságot vonhatnak maguk után. A gyorshajtás, az ittas vezetés vagy a piros lámpánál való megállás elmulasztása mellett az uniós jogalkotók többek között a veszélyes parkolás, a veszélyes előzés, a szalagkorlát átlépése és a cserbenhagyás szabálysértésekkel egészítették ki ezt a listát.

Egyértelmű határidő és a magánbehajtókra vonatkozó tilalom

Annak az uniós tagállamnak, ahol a közlekedésiszabály-sértés történt, a szabálysértés elkövetésétől számított 11 hónap áll rendelkezésére, hogy közlekedésiszabály-sértési értesítést bocsásson ki. Az értesítésnek tartalmaznia kell a szabálysértés időpontját és körülményeit, valamint a bírság megfellebbezésének módjára vonatkozó információkat.

Az EP-képviselők kezdeményezésére a magánszervezeteknek megtiltják, hogy segítsenek az uniós országoknak a külföldi járművezetőkkel szemben kiszabott közlekedési bírságok beszedésében (a szabályok nemzeti jogba való átültetését követő két év elteltével).

Online portál

Az átláthatóság növelése és az új szabályok végrehajtásának megkönnyítése érdekében a Bizottság feladata egy olyan online portál létrehozása, amely többek között felsorolja a szabályokat, a fellebbezési lehetőségeket és a vonatkozó közúti közlekedési bírságokat.

A jelentéstevő szerint

A témában illetékes EP-képviselő, Kosma Złotowski (ECR, Lengyelország) elmondta: „A közúti biztonság növelése érdekében az uniós tagállamoknak együtt kell működniük, és hatékony eszközökkel kell rendelkezniük a külföldről érkező közlekedésiszabály-sértők megbüntetésére. A frissített szabályok segítenek ennek elérésében, de a járművezetők számára is előnyösek, mivel szigorú időkereten belül, számukra érthető nyelven, és a fellebbezési eljárás leírásával együtt kapnak tájékoztatást. A bírságok beszedésének tilalma a magánvállalkozások számára hatékonyan védi majd a járművezetőket a csalásoktól és a személyes adatok kiszivárgásától.”

A következő lépések

A közlekedésiszabály-sértésekkel kapcsolatos információk határokon átívelő megosztására vonatkozó új szabályokat 570 szavazattal, 36 ellenében és 24 tartózkodás mellett fogadták el. Miután a tagállamokból álló Tanács jóváhagyta őket, az uniós országoknak 30 hónapjuk lesz arra, hogy felkészüljenek a végrehajtásukra.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink