hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Melyik Magyarország legjobb fürdője?

  • MTI

Harmadik alkalommal keresik az ország a kedvenc fürdőit, az online közönségszavazáson csaknem 200 hazai fürdő, három kategóriában verseng a voksokért – közölte a Magyar Fürdőszövetség.

A termalfurdo.hu internetes újság a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával ismét meghirdette az Év fürdője versenyt. Az augusztus végéig tartó versenyben azok a magyarországi fürdők vesznek részt, amelyekben legalább egy medence van, ami nem úszó- vagy tanmedence.

Tavaly több mint 150 ezren szavaztak, a szervezők idén 200 ezer szavazóra számítanak. Magyarország termálvízkészlete az 5. legnagyobb a világon, sehol máshol nincs ilyen magas hőmérsékletű és egyben ennyi különböző betegség kezelésére, megelőzésére alkalmas termál- és gyógyvíz; a szavazás célja, hogy erre felhívja a figyelmet – emeli ki a fürdőszövetség.

A legjelentősebb folyamatban lévő fejlesztés a bükfürdői tenger alatti vízi világ kiépítése, illetve a hárommilliárd forintból épülő, hétszintes fürdő Csillaghegyen. Harkányban a tavalyi csúszdaépítés után újabb beruházások várhatók, új családi zóna lesz a makói Hagymatikumban, és tovább fejlesztik a Miskolctapolcai Strandot.

Az Év fürdője 2016-ban – a közönségszavazatok alapján – a Miskolctapolca Barlangfürdő lett, az Év feltörekvő fürdője címet tavaly a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő kapta, a Helyiek Kedvenc Fürdője 2016 cím a Baranya megyei Orfű Aquaparké lett.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink