hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rendhagyó adóztatást tervez az NGM

  • adozona.hu

Európa gazdasági növekedése továbbra is mérsékelt, azonban Közép-Kelet Európa fontos szerepet játszhat az EU gazdasági növekedésének élénkítésében – jelentette ki Varga Mihály az Európai Unió pénzügyminisztereinek (Ecofin) pozsonyi találkozóján. Az ülésen megvitatták a digitális gazdaságban működő vállalkozások adóelkerülését megakadályozó javaslatot, amit a magyar tárcavezető terjesztett elő – közölte az NGM.

A tanácskozáson résztvevő pénzügyminiszterek áttekintették az unió gazdasági helyzetét, a felek egyetértettek abban, hogy fiskális területen is minden korábbinál több kihívás előtt áll Európa – tájékoztatott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A pénzügyi válság örökségeként gazdasági és politikai bizonytalanságokkal kell megküzdeni, másrészt több ország költségvetési hiánya meghaladja a 3 százalékos referenciaértéket, ráadásul megrendült a bizalom az euróövezet integritásában – ismertette a legfontosabb elemeket a szakminiszter.

Az unió gazdasági növekedésének beindítása továbbra is fontos cél – összegezte a magyar tárcavezető. Varga Mihály jelezte: a növekedés megőrzéséhez hozzájárulhat még a magán- és közberuházások fokozása, ami a Stabilitási és Növekedési Egyezmény által kínált rugalmasságok maximális kihasználásával biztosítható.

A pozsonyi értekezlet fontos témája volt az adóelkerülés és adócsalás elleni megújult és összehangolt küzdelem. A felek egyetértettek abban, hogy a legtöbb állam adóigazgatását komoly kihívás elé állítja a digitális gazdaság. Magyarországnak van válasza erre a problémára – szögezte le Varga Mihály, aki a tanácskozáson ismertette a gazdasági tárca által kidolgozott koncepciót. Mint fogalmazott: a digitális vállalatoknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből, és ugyanúgy, mint bárki másnak jövedelmük után adót kell fizetniük. A magyar miniszter által ismertetett megoldás lényege, hogy a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók visszatartanának minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből egy bizonyos százalékot, és azt továbbutalnák a saját adóhatóságuknak. A levont összeg mintegy fedezetként szolgálna a meg nem fizetett adó után – mutatott rá Varga Mihály, aki szerint a rendszer az EU minden tagállamában működhetne, így a digitális cégeknek történő fizetések más tagállamokba való áthelyezésével nem lenne megkerülhető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lízing – vételi jog ingyenes átengedése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Adószámos magánszemély

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Végelszámolás és pótbefizetés

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink