EH 2010.2203

Fennáll az importvám-fizetési kötelezettség, ha a vámhatóság a korábban vámmentesen, szabad forgalomba bocsátott, nem közösségi áruk kapcsán folyt vámeljárást követően, hatósági ellenőrzés során feltárja, hogy az árut a vámmentességet élvező szervezet a 918/83/EGK rendelet 65. cikkében előírtaktól eltérő célra használta fel [918/1983. EGK 65. cikk]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A beavatkozó a felperessel kötött közvetett képviseletre vonatkozó megbízás alapján 2007. január 2. napján 4000 karton paradicsomosszardínia-konzerv, 5200 karton darabolt ananász konzerv nem közösségi áru vámmentes szabad forgalomba bocsátását kezdeményezte kiegészítő árunyilatkozat benyújtásával. A Fővámhivatal a benyújtott okmányok alapján a vámeljárást a kérelemnek megfelelően elvégezte.
Az elsőfokú hatóság 2007. június 13. napján hatósági ellenőrzést rendelt el a felperes által 2006. és ...

EH 2010.2203 Fennáll az importvám-fizetési kötelezettség, ha a vámhatóság a korábban vámmentesen, szabad forgalomba bocsátott, nem közösségi áruk kapcsán folyt vámeljárást követően, hatósági ellenőrzés során feltárja, hogy az árut a vámmentességet élvező szervezet a 918/83/EGK rendelet 65. cikkében előírtaktól eltérő célra használta fel [918/1983. EGK 65. cikk]
A beavatkozó a felperessel kötött közvetett képviseletre vonatkozó megbízás alapján 2007. január 2. napján 4000 karton paradicsomosszardínia-konzerv, 5200 karton darabolt ananász konzerv nem közösségi áru vámmentes szabad forgalomba bocsátását kezdeményezte kiegészítő árunyilatkozat benyújtásával. A Fővámhivatal a benyújtott okmányok alapján a vámeljárást a kérelemnek megfelelően elvégezte.
Az elsőfokú hatóság 2007. június 13. napján hatósági ellenőrzést rendelt el a felperes által 2006. és 2007. évben kezdeményezett vámmentes szabad forgalomba bocsátás kapcsán. A lefolytatott bizonyítás eredményeképpen megállapította, hogy a felperes 2005. augusztus 1-jén szerződést kötött a H. H. Zrt.-vel a tulajdonát képező élelmiszer-ipari termékek értékesítésére, amely a szabad forgalomba bocsátás elvégzése előtt meg is történt. A feltártak alapulvételével az elsőfokú vámhatóság határozatával a felperest 2 456 765 forint vám, 3 852 800 forint környezetvédelmi termékdíj és 4 571 738 forint forgalmi adó, összesen 10 881 303 forint közteher megfizetésére kötelezte, egyben megállapította, hogy a felperes, a P. V. Kft., a H. T. Ltd., valamint a H. H. Zrt. annak megfizetéséért egyetemlegesen felelősek. Határozata indokolásában idézte a vámmentességek közösségi rendszerének létrehozásáról szóló 918/83/EGK rendelet (a továbbiakban: EGK rendelet) 65. cikk (1)-(2), 68. cikk (1) és 69. cikk (3) bekezdésében foglaltakat, azzal, hogy az ellenőrzés által feltártak mentén a vámmentes szabad forgalomba bocsátásra vonatkozóan a felperes valótlan nyilatkozatot tett. Ez a jogszerűen felszámítható vám és nem közösségi adó és díj beszedésének elmulasztásához vezetett, amely miatt a vámeljárás alá vont nem közösségi áruk vámfelügyelet alóli jogellenes elvonása is megtörtént. A szabad forgalomba bocsátott nem közösségi áruk a beraktározást követően úgy cseréltek tulajdonost, rendelkezésre jogosultat, hogy a beavatkozó magánvámraktárát nem hagyták el.
A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendelet (a továbbiakban: Közösségi Vámkódex) 203. cikk (2) és (3) bekezdése, valamint 213. cikke alapján határozta meg a vámtartozás megfizetéséért egyetemlegesen felelősek személyét.
Az elsőfokú határozat elleni fellebbezést követően az alperes határozatával az elsőfokú határozatot - téves devizaárfolyam alkalmazása miatt - a fizetési kötelezettség tekintetében megváltoztatta és 2 554 570 forint vám, 4 719 043 forint forgalmi adó, 3 852 800 forint környezetvédelmi termékdíj, összesen 11 126 413 forint köztartozás megfizetésére kötelezte a felperest. A határozat egyéb rendelkezéseit helybenhagyta. Határozatában az elsőfokú határozatban rögzítetteken túl kifejtette, hogy a Fővámhivatal a hatósági ellenőrzések kapcsán a felperes által kezdeményezett vámmentes szabad forgalomba bocsátásról rendelkező határozatokra vonatkozóan új tényeket állapított meg, így a határozata a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 60. § (6) bekezdése alapján új határozatnak minősül. Téves a felperesnek az ismételt hatósági ellenőrzésre történő utalása. A vámmentes szabad forgalomba bocsátásokról rendelkező határozatok ellen a felperes nem élt jogorvoslattal, ezért azon határozatok jogerőre emelkedtek. A jogerős határozatokkal kapcsolatos észrevételeit ebben az eljárásban nem vehette figyelembe. Az ügyletekben részt vevő különböző gazdasági társaságok cselekményeinek összessége vezetett a vámmentes vámeljáráshoz, a vámeljárás alá vont termékek kereskedelmi forgalomban történő értékesítéséhez. Az ügylet lebonyolításában részt vevő gazdálkodók, egymással szoros személyi, szervezeti kapcsolatban voltak, az érintett gazdasági társaságok telephelye, székhelye azonos helyen volt.
Az egyes gazdálkodók cselekménye önállóan jogszerűnek tűnhetett, azonban a cselekmények összessége már megtévesztésre alkalmas magatartást eredményezett. A vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás azzal valósult meg, hogy a felperes az áruk nyilvántartásba vételének időpontjában már tudatában volt annak, hogy az áruk nem felelnek meg az EGK- rendelet 65. cikkében meghatározott feltételeknek, de ennek ellenére tudatosan valótlan adatokkal nyújtotta (nyújtották) be a vámmentes szabad forgalomba bocsátásra vonatkozó kiegészítő árunyilatkozatot. E magatartás a jogszerűen felszámítható vám és nem közösségi adók és díjak beszedésének elmulasztását eredményezte.
Az elsőfokú hatóság a jogellenes elvonás időpontját a Közösségi Vámkódex 76. cikk (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően, helytelenül határozta meg, amely a felperest terhelő vám, adó és díj összegének megváltoztatásához vezetett. Kiemelte, hogy a Közösségi Vámkódex nem határozza meg a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás eseteit, azonban annak 37. cikk (2) bekezdése és 4. cikk 13. pontja értelmezéséből következik, hogy a jogellenes elvonás megvalósult akkor, amikor a szabad forgalomba bocsátáskor - annak tudatában, hogy a termék értékesítésre, nem pedig szétosztásra fog kerülni - vámmentesen kérték a termékek vámeljárás alá vonását, holott erre a megállapított tényállás alapján nem lettek volna jogosultak. A vámmentes vámkezelés időpontjában a rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnt, hogy a felperes jogosult a termékek vámmentes vámeljárás alá vonására, azonban a hatósági ellenőrzések eredménye világossá tette, hogy a vámmentesség feltételei már akkor sem voltak adottak.
A Vtv. 3. §-a az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 21. § (1) bekezdés b) pontja, a környezetvédelmi termékdíjról szóló 1995. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Termékdíjtv.) 4. § (3) bekezdése értelmében a felperest általános forgalmiadó- és környezetvédelmi termékdíj-fizetési kötelezettség terheli, ugyanis a vámmentesség feltételei irányában nem állnak fenn.
A felperes az alperes határozatát keresettel támadta, kérve annak az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, azon megállapítással, hogy a határozatok mind anyagi, mind eljárásjogi szempontból jogszabálysértőek. Álláspontja szerint, a vámhatóság téves jogi álláspontra helyezkedett az ügyfél kötelezettségei, a vonatkozó jogszabályi kötelezettségek tartalma és alkalmazása tekintetében. Nem tett eleget tényállás-tisztázási kötelezettségének, a határozatban megállapításait megfelelően nem indokolta, nem támasztotta alá. Az sem tűnik ki a határozatából, mely jogszabályhelyre alapozottan hozta meg döntését. A hatósági ellenőrzés az ismételt ellenőrzés tilalmába ütközik. Az elsőfokú határozat nem utalt a vámmentesen történt szabad forgalomba helyezésről szóló határozatra, azokat nem érintette, amely azt is jelenti, hogy ugyanazon árukra vonatkozóan, egymásnak ellentmondó, több határozat született.
Az EGK-rendelet 69. cikk (3) bekezdését és a Vámkódex 37. cikkét értelmezve hangsúlyozta, hogy a vámfelügyelet a már szabad forgalomba helyezett áruk tekintetében nem állhat fenn. A vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás nem valósulhat meg azzal, ha a mentességet élvező szervezet eltérő célokra használja fel a már szabad forgalomba helyezett nem közösségi árut. A felperes képviseletében eljáró vámügynökség nem nyújtott be valótlan adatokkal árunyilatkozatot, a vámeljárás alá vont termékekre vonatkozó adatok a vámhatóság által sem vitatottan a valóságnak megfeleltek.
A kialakult helyzet az eljáró pénzügyőrök hanyag magatartásának a következménye. Az EGK-rendeletnek a vámhatóság által alkalmazott rendelkezéseit értelmezve kiemelte, hogy bizományosi konstrukcióban, tulajdonjoga fenntartásával értékesítette a beérkezett termékeket, amely azt is jelentette, hogy soha nem lett az áru tulajdonosa, csak megbízottként járhatott el. Ebből kifolyólag az átruházás megvalósulása hiányában az EGK-rendeletbe ütköző cselekmény sem valósult meg. Azzal, hogy a jogellenes forgalomba hozatal nem történt meg, sem általános forgalmi adó, sem környezetvédelmi termékdíj megfizetésére nem kötelezhető.
A megyei bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Ítélete indokolásában rámutatott arra, hogy a vámmentességet biztosító határozatok felülvizsgálata nem jelen pernek a tárgya, így az azzal kapcsolatosan megfogalmazott hiányosságok még valóságuk esetén sem lennének értékelhetőek. A vámhatóság új tények, körülmények, információk birtokában - melyek a mentesség feltételeinek fennálltát kétségessé tették - elrendelhette és lefolytathatta az utólagos ellenőrzést. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 88. § (1) bekezdése és a 94. § (1) bekezdés b) pontja szerint az ellenőrzés eredményeként új közigazgatási eljárásban új határozat meghozatalára kerül sor. A Közösségi Vámkódex 78. § (3) bekezdése mentén, a vámáru-nyilatkozat felülvizsgálatára, utólagos ellenőrzésére lehetőség van, sőt az ellenőrzés céljából következően, az ismételt ellenőrzés sem kizárt.
A Ket. 104. § (3) bekezdése alapján a fellebbezés korlátai nélkül felülvizsgálható a megelőző eljárás, azonban az alapeljárásban született határozatokhoz az alperes nem "nyúlhatott hozzá".
A felperesi alapítvány karitatív jellegéből nem következik a vámmentességhez való alanyi jog, annak szigorú feltételei vannak, melyek megvalósulásának hiányában a felperes azonos megítélés alá esik a vámfizetési kötelezettség alá tartozókkal. Idézte az EGK rendelet 65. cikk (1) bekezdés a)-b) pontját, 69. cikk (3) bekezdését, azzal, hogy az ellenőrzés során feltárt körülmények ismeretében tisztázható volt, milyen utat tettek meg a valóságban a nem közösségi eredetű élelmiszerek, illetve az érintett gazdálkodók egymással milyen személyi, gazdasági kapcsolatban álltak.
A megyei bíróság összegezve arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ellenőrzéssel érintett áruk tekintetében a vámmentes szabad forgalomba bocsátás feltételei nem álltak fenn és ezzel a felperes és az egyetemleges kötelezettek is tisztában voltak. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az áruk az értékesítésig az alapítvány tulajdonában maradtak-e, de annak sem, hogy azokat ki és hogyan értékesítette, illetve az értékesítésből befolyt pénzösszeget - részben vagy egészben - karitatív célra használták-e fel.
A Közösségi Vámkódex 37. § (2) bekezdéséből azt a következtetést vonta le, hogy a kérelemnek megfelelő vámmentes vámkezelés a felszámítható vám elmaradásához vezetett, megvalósítva ezzel a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonást.
A Közösségi Vámkódex 203. cikk (3) bekezdése és 213. cikke biztosított lehetőséget a felperessel és a beavatkozóval szembeni fizetési kötelezettség előírására.
A keresetet a járulékos fizetési kötelezettségekkel kapcsolatosan sem találta megalapozottnak, utalva az Áfa. tv. és a Termékdíjtv. erre vonatkozó rendelkezéseire.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, kérve annak hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adást.
Kereseti kérelmével egyezően eljárási és anyagi jogi szempontból is jogsértőnek tartotta az alperesi határozatot. Álláspontja szerint, a Ket. nem biztosított jogszabályi alapot a hatósági ellenőrzés elrendelésére, annak megállapításaira tényállás és kötelező határozat sem volt jogszerűen alapítható. Az alaphatározat hatályon kívül helyezése hiányában két egymással ellentétes jogerős határozat van az adott ügyben. A bíróság a tényállás és az alapul szolgáló jogszabályok egymásra vetítését, a vitás jogszabályhely értelmezését nem végezte el, vagy ha igen, akkor az indokolásból nem tűnik ki. A Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütközően nem állapítható meg, hogy a bíróság milyen tények alapján, milyen jogszabályok mikénti értelmezése mellett jutott ítéleti következtetéseire, indokolásából a zárt logikai lánc hiányzik. A Ket. 50. § (1) bekezdésébe ütközően olyan adatokat értékelt tényként, amelyek értékelésére a büntetőbíróság jogosult és az abban az eljárásban még történt meg. A megyei bíróság nem észlelte a határozatok azon fogyatékosságát, hogy a hatóságok az alkalmazott jogszabályokat határozataik végén mechanikusan sorolták fel, illetve az ítélet maga is hasonló hiányosságokban szenved.
Az EGK-rendelet 65. cikke alapján a vámmentesség nemcsak abban az esetben illeti meg a szervezetet, ha a termékeket szétosztja, a b) pont arra az esetre is vámmentességet biztosít, ha az árucikkeket a rászoruló személyek javára szolgáló anyagi alapok teremtésére használják. Az átruházás célja az, ami eldönti, hogy ahhoz a hatóságok előzetes értesítése szükséges-e, és a vámmentesség fennáll-e vagy sem. A célt azonban a vámhatóság és a bíróság sem vizsgálta, a bíróság az anyagi jogkérdés mibenlétét és jelentőségét fel sem ismerte. A vámhatóság és a bíróság az EGK-rendelet 65. cikkében meghatározott feltételeket megváltoztatta, amikor az értékesítés és a 65. cikk (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott célok érdekében történő értékesítés között nem tett különbséget. Az értékesítés nem az itt felsoroltakon kívüli célokra történt, ezért a vámmentességet nem befolyásolta. Az EGK- rendelet 65. és 68. cikke alapján az is megállapítható, hogy a gazdálkodók közötti személyi vagy szervezeti kapcsolatok, illetve a vámmentesség kérelmezése előtt tett "intézkedések" a vámmentesség szempontjából semmifajta jelentőséggel nem bírnak. A vámáru-nyilatkozat nem volt valótlan. Szándékosságról, megtévesztésről azért sem lehet szó, mert a peres felek között éppen a jogszerűség kérdésében volt és van jogértelmezési vita. A felperes a tőle elvárható figyelmet és körültekintetést azzal tanúsította, hogy a vámeljárás lefolytatásával professzionális szakmai szervet bízott meg. Karitatív tevékenységgel foglalkozó szervezetként a vámszabályok alkalmazása nem feladata, esetében nemhogy szándékosság, de még a tőle elvárhatóság elmulasztása sem áll fenn.
Fogalmi képtelenségnek tartotta a felperes a szabad forgalomba bocsátott, vámfelügyelet alatt nem álló áruknak a vámfelügyelet alóli elvonását, így a Közösségi Vámkódex 4. cikk 13. pontjába, 37. cikk (2) bekezdése és 203. cikk 3) bekezdésébe ütközőnek az ítéletet. Előadta azt is, hogy a vámfelügyelet hiányában, az az alóli elvonás sem történhetett meg, illetőleg az árut nem a 65. cikkben előírtaktól eltérő célokra használta fel, ezért az importvámok kivetésének nem volt jogszabályi alapja. Pótlólagos fizetési kötelezettséget sem az Áfa. tv., sem a Termékdíjtv. nem ír elő, tehát az ez irányú kötelezésnek sem volt helye. A bíróság az illetékfizetésre kötelezés jogszerűsége és az azonnali végrehajthatósággal kapcsolatos kérelemmel nem foglalkozott, sértve a Pp. 213. § (1) bekezdését.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem kapcsán abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a korábban vámmentesen, szabad forgalomba bocsátott, nem közösségi áruk kapcsán folyt vámeljárást érintően utóbb elrendelt hatósági ellenőrzés megállapításaira tekintettel a felperes vám, általános forgalmi adó és környezetvédelmi termékdíj megfizetésére kötelezhető-e.
A rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan a felperes 2005-től kezdődően több mint 8000 tonna élelmiszer vámmentes szabad forgalomba bocsátását kérte közvetett képviselője útján. A beavatkozó a vámeljárást 4000C20 (árucikkek szabad forgalomba bocsátása jótékonysági vagy emberbaráti szervezetek részére) eljáráskóddal kezdeményezte.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy a jogvita eldöntésekor a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában közzétett magyar - és nem német vagy angol - nyelvű normaszövegből kell kiindulni.
A vámmentes szabad forgalomba bocsátás feltételeit az EGK-rendelet 65. cikke a következők szerint rögzíti:
A 67. és 68. cikkektől függően, a következő termékek importvámoktól mentesen hozhatóak be, amennyiben ez nem vezet visszaélésekhez, vagy nem torzítja jelentősebb mértékben a versenyhelyzetet;
a) állami szervezetek vagy más jótékonysági vagy emberbaráti szervezetek által importált alapvető szükségleti cikkek, amelyeknek a rászoruló személyek közötti ingyenes szétosztását jóváhagyták az illetékes hatóságok,
b) mindenfajta árucikkek, amelyeket egy harmadik országban letelepedett szervezet vagy személy ingyenesen és a feladó részéről bármilyen kereskedelmi szándék nélkül küldött az illetékes hatóságok által jóváhagyott állami szervezetek, illetve más jótékonysági vagy emberbaráti szervezetek részére, hogy alkalmi jótékony célú rendezvényeken a rászoruló személyek javára szolgáló anyagi alapok teremtésére használják;
c) berendezések és irodai anyagok, amit a Közösség vámterületén kívül letelepedett szervezet vagy személy ingyenesen és a feladó részéről bármilyen kereskedelmi szándék nélkül küldött az illetékes hatóságok által jóváhagyott jótékonysági vagy emberbaráti szervezetek részére, hogy azokat kizárólag a működés igényeik kielégítése céljára, vagy jótékonysági vagy emberbaráti céljaik megvalósítására használják.
(1) Az 1. bekezdés a) pontjának alkalmazásában az "alapvető szükségleti cikkek" azokat az árucikkeket jelentik, amelyek emberek közvetlen szükségleteinek a kielégítéséhez szükségesek, pl. élelmiszer, gyógyszer, ruhanemű és ágynemű.
A felperes által importált áruféleségek élelmiszerek voltak, amelyeket a 2005. augusztus 1. napján megkötött szerződésnek megfelelően minden esetben értékesítésre átadott a H. H. Zrt.-nek. Az értékesítés az élelmiszerek érkezési sorrendjében folyamatosan történt, melyet a felperes elismert. Ezt támasztják alá a közigazgatási per során tett nyilatkozatai (pl. 17., 19. számú beadvány), de bizonyítja ezt a kuratóriumi elnöknek a nyomozó hatóság előtt 2007. április 13-án tett előadása is. A Legfelsőbb Bíróság ehelyütt mutat rá arra, hogy nem volt akadálya a bizonyítási eljárás keretében belföldi jogsegély kérésének, ezt a vámhatóság a Ket. 50. § (1), (4) bekezdése és 26. § (1) bekezdése értelmében megtehette.
A lefolytatott bizonyítás eredményeképpen megállapítható, hogy az importált élelmiszerek az EGK-rendelet 68. cikk
(1) bekezdésébe ütközően, az illetékes hatóságok előzetes értesítése nélkül a szabad forgalomba kerültek. A felperes nem jótékony célú rendezvényeken osztotta szét a vámmentesen szabad forgalomba bocsátott árucikkeket, sértve ezzel az EGK-rendelet 65. cikk (1) bekezdés a) és b) pontjában megfogalmazott célokat, illetve a 68. cikk (1) bekezdésében előírtakat, ezért a 69. cikk (3) bekezdése értelmében importvám fizetésére köteles. Önmagában az, hogy a felperes karitatív szervezet, nem teszi alanyi jogává az élelmiszerek importvámoktól mentesen történő behozatalát, ha egyébként a jogszabályi feltételeket nem teljesíti. A felperes maga ismerte el, hogy közhasznú tevékenységét pénzeszközök segítségével kívánta hatékonyabban megvalósítani, ezért adta át a termékeket a H. H. Zrt. részére. A jogvita megítélése szempontjából ennek a ténynek és nem annak van jelentősége, hogy az ellenértéket egyébként a felperes megkapta-e vagy sem.
Helytállóan tárta fel a vámhatóság azon személyi, szervezeti összefüggéseket, amelyek (a felperesi nyilatkozatokon túl) azt mutatják, az érintetteknek tudnia kellett arról, hogy nem áll fenn a vámmentesség.
A Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy jelen ügyben nincsen két egymással ellentétes határozat, ugyanis a vámmentes szabad forgalomba bocsátás megtörtént, az e körben született határozat visszavonásáról nem kellett a vámhatóságnak rendelkeznie. A hatósági ellenőrzés során tett megállapítások ismeretében kizárólag a vámteher utólagos kiszabására kerül sor. A hatósági ellenőrzés eljárási rendjét a Ket. VI. fejezete szabályozza, a Közösségi Vámkódex 78. cikk (3) bekezdése pedig feljogosítja a vámhatóságot a szükséges intézkedések megtételére, így új határozat meghozatalára is. A Vtv. 7. § (2) bekezdése szerint a Közösségi Vámkódex 78. cikkében meghatározott árunyilatkozat utólagos ellenőrzése, továbbá a Ket. alapján végzett hatósági ellenőrzés, illetve a külön jogszabályban meghatározott ellenőrzési feladatok elvégzése nem minősül utólagos ellenőrzésnek. A vámhatóság tehát nem az árunyilatkozat utólagos ellenőrzését folytatta le, hanem a felperes vámellenőrzés alá eső külkereskedelmi tevékenységének felülvizsgálatát végezte el és hozott (hozhatott) a 2007. június 13. napján elrendelt ellenőrzés eredményeképpen a Vtv. 60. § (6) bekezdése alapján új határozatot.
Ez az ellenőrzés állapította meg, hogy a vámáru vámjogi sorsa rendezetlen volt, függetlenül attól, hogy azt szabad forgalomba bocsátották és ott értékesítették, ezért a Közösségi Vámkódex 37. cikk (1) és (2) bekezdéséből fakadóan mindaddig vámfelügyelet alatt állott, amíg vámjogi helyzetének meghatározásához erre szükség volt.
A Legfelsőbb Bíróság ehhez kapcsolódóan osztja az alperesnek a Közösségi Vámkódex 4. cikk 13. pontjához kapcsolódó jogértelmezését, azaz vámfelügyeletnek kell tekinteni a vámhatóságnak az árura vonatkozó azon tevékenységét, ami az árut terhelő importvám kiszabására és bevételezésére irányul.
A nem közösségi árunak a közösség vámterületére történő behozatalakor behozatali vámtartozás keletkezett, a Közösségi Vámkódex 203. cikk (1)-(3) bekezdésében foglaltakat a vámhatóság jogszerűen alkalmazta, lévén a feltárt tények, bizonyítékok, személyi és szervezeti összefüggések mentén a beavatkozónak is tudnia kellett, hogy az árut vámfelügyelet alól vonták el. A vámtartozás megfizetéséért több személy felel, akik a Közösségi Vámkódex 213. cikke alapján egyetemlegesen felelősek az ilyen tartozásért. A Vtv. 3. §-ában adott felhatalmazás alapján jogszerűen került megállapításra az általános forgalmi adó és a környezetvédelmi termékdíj, hiszen a vámmentesség feltételei már a vámkezelés időpontjában sem álltak fenn. Az Áfa. tv. 21. § (1) bekezdés b) pontja és a Termékdíjtv. 4. § (3) bekezdése szerint az ez irányú fizetési kötelezettséget is határozattal kellett megállapítani.
A megyei bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdése szerint ítéletét megindokolta, a helyesen megállapított tényállásból az irányadó jogszabályok megjelölésével helytálló következtetést vont le. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben megjelölt körben nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amely az ügy érdemi elbírálására lényegesen kihatott volna.
A fentiek alapulvételével a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. VI. 35.202/2009.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.