2016-os változások

LEGFONTOSABBAK EBBEN A KATEGÓRIÁBAN:

Folt hátán folt: továbbra sem tökéletes a kiküldetés fogalma Cikk

Az őszi adócsomagban elfogadott módosítások között megint akad a hivatali, üzleti utazásra, kiküldetésre vonatkozó szja-rendelkezéseket érintő változás. Ez továbbra sem oldja meg teljesen a gyakorlatban felmerült problémákat.

Ekáer: ezekre a módosításokra ügyeljen! Cikk

Az őszi adócsomag az elektronikus közúti áruforgalmai ellenőrző rendszerre (ekáer) is javasol módosítást. Emellett az idén már kétszer is jelentősen változtak a nem kockázatos termékek nem útdíjköteles gépjárművel történő közúti szállításának szabályai. Ezeket, továbbá a gyakorlatban még mindig nehézségeket okozó előírásokat foglaljuk össze.

Szochokedvezmények 2016-ban: táblázatban, frissítve! Cikk

Figyelemmel arra, hogy 2016-ban évközben bővült az adókedvezmények köre, továbbá ismételten igénybe vehető a Karrier Híd Programon alapuló kedvezmény is, így aktualizáltuk a szociális hozzájárulási adókedvezményeket összefoglaló táblázatunkat.

Kevesebb adókedvezmény, szűkült a jogdíj fogalma Cikk

Jelentősen csökkentek a jogdíjakhoz kapcsolódó kedvezmények 2016 júliusától. Szűkült a jogdíj fogalma, vagyis ezután csak a szabadalmakból, különféle oltalmakból és szoftverek szerzői jogából, valamint a ritka betegségek gyógyszerévé minősítésből származó eredmény minősül jogdíjnak.

Jogdíjszabályok módosítása a NAV értelmezésében Cikk

Az Adózóna már több alkalommal foglalkozott a jogdíj fogalmával, elszámolhatóságával kapcsolatos júniusi módosításokkal. Ezúttal a NAV értelmezését közöljük.

Kevesebb kedvezmény érvényesíthető a jogdíj alapján Cikk

Az OECD BEPS cselekvési tervének részeként hazánk átalakítja a jogdíjkedvezmények rendszerét. Az új szabályok 2016. július 16-ától léptek életbe, melynek hatására lényegesen csökkennek a kapott jogdíj alapján érvényesíthető kedvezmények. A módosítások a társasági adón kívül a helyi iparűzési adót is érintik – olvasható a LeitnerLeitner adózásrólérthetően című blogjában.

Jól megdolgoztathatók a diákok, nem védi őket már az Mt. Cikk

A korábban hatályosnál jóval lazább szabályok vonatkoznak szeptembertől a szövetkezeti diákmunkára. A munka törvénykönyvének a munka díjazására vonatkozó rendelkezései közül mindössze egy alkalmazandó, mely szerint a szolgáltatás fogadójánál történő feladatteljesítés tartamára járó, az egyes feladatokhoz kapcsolódó díjazásnak el kell érnie a minimálbér összegét. Nem rendeli ugyanakkor alkalmazni a törvény a rendkívüli munkavégzés ellentételezésének szabályait, de a „munkabér” védelmére vonatkozó rendelkezéseket sem.

Változott a lakáscélú támogatás, négyzetméterek, személyek és milliók Cikk

2016. augusztus 1-jén léptek hatályba a lakáscélú munkáltatói támogatást érintő változások.

1-jétől sokkal bonyolultabb adóbevallás – sürgős az informatikai fejlesztés Cikk

Komoly terhet rónak a befektetési szolgáltatókra – hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária menedzsere. Augusztus elsejétől ugyanis jelentősen bonyolódik a befektetési szolgáltatókat is érintő ellenőrzött tőkepiaci ügyletek adóbevallási procedúrája, amely megfelelő informatikai háttér nélkül komoly fennakadásokhoz vezethet a szolgáltatóknál.

A pincétől a padlásig: mi a hasznos alapterület, hány százalék az áfa? Cikk

Nemcsak a laikusoknak okoz gondot az ingatlan áfakulcsát befolyásoló hasznos alapterület meghatározásra, hanem az adószakértők is sokat vitatkoztak az értelmezésen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye segíthet az eligazodásban.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2