529 találat a(z) pályázat cimkére
Megjelent az élelmiszeripari üzemek fejlesztéseit támogató felhívás Cikk
Az Agrárminisztérium a Megújuló vidék, megújuló agrárium elnevezésű programja keretében 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az élelmiszeripari üzemek kisléptékű fejlesztését célzó pályázatot – közölte Nagy István agrárminiszter a tárca pénteki közleménye szerint.
Agrárminisztérium: július 14-én újra megnyílik az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás Cikk
Az Agrárminisztérium (AM) újranyitja az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető az AM szerdai közleménye szerint.
Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása: itt vannak a részletek Cikk
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat oldalán (nfsz.hu) tájékoztató levél jelent meg az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásáról. A levélből kiderül, hogy a rendelet értelmében pontosan kik jogosultak a támogatásra és az is, hogy az igénybevételhez a kérelem meddig, hova és miként nyújtható be.
Pályázat nyílt geotermikus alapú hőtermelő projektek támogatására Cikk
Pályázati felhívást tett közzé az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a geotermikus energia hasznosítását célzó tevékenységek támogatására – jelentette be ma Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
50 milliárd forintos pályázati keret kertészeti üzemek megújítására Cikk
Az Agrárminisztérium (AM) 50 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatát – közölte Nagy István tárcavezető a minisztérium szerdai közleményében.
Öt új pályázat a vidékfejlesztési programban Cikk
Júniusban újabb öt pályázatot hirdet meg az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési programban, egyebek közt a precíziós gazdálkodásra átállás ösztönzésére – jelentette be Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az OTP Bank agrárágazati igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
Már elérhetők az ültetvénytelepítésre kiírt pályázatok Cikk
Május 24-e óta benyújthatók a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatási kérelmek. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Kistelepülések kisvállalkozói, figyelem! Néhány napra újraindul az állami támogatási program Cikk
Május 25-étől május 31-én 10 óráig ismét megnyílt a lehetőség pályázatok beadására a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban; a szabad vállalkozási zónákban vagy az ötezer lakos alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak május 31-éig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
Be nem jelentett alkalmazott Kérdés
Ismét kapható lesz támogatás elektromos autók vásárlására Cikk
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglalt célok elérése érdekében ismét pályázati kiírást tett közzé új, tisztán elektromos személygépkocsik megvásárlásának, valamint lízing keretében elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására 3 milliárd forintos keretösszeggel – hívta fel a figyelmet a minisztérium szerdai közleményében Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
Ezek a fejlesztési pályázatok várhatóak a közeljövőben Cikk
Az elkövetkező hónapokban számos új pályázati konstrukció megjelenése várható. Az Andersen Magyarország elemzése ezek közül egy új, már jelenleg is pályázható közép- és nagyvállalatok beruházásait az egész ország területén támogató konstrukciót (VNT-3), illetve két (K+F projekteket, illetve kkv-k beruházási projektjei támogató) tervezetet mutat be röviden. Utóbbi tervezetek ugyan még valamelyest módosulhatnak, azonban lehetőséget kínálnak arra, hogy az érintettek projektterveikkel kapcsolatosan felkészüljenek a pályázatok benyújtásához szükséges információk és dokumentumok előkészítésére, összegyűjtésére.
Május 31-éig igényelhető az ágazati bértámogatás Cikk
A hónap végéig igényelhető a a munkahelyek megtartását célzó ágazati bértámogatás. A nehéz helyzetbe került szektorokban foglalkoztatók akár tavaly novemberig visszamenőleg beadhatják a pályázati kérelmüket a munkahelyek megtartását szolgáló állami támogatásra – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Egyéni vállalkozó visszamenőleges változásbejelentése Kérdés
Állami támogatás terménytárolók, szárítók és tisztítók építéséhez, korszerűsítéséhez Cikk
Az Agrárminisztérium (AM) 50 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdet terménytárolók, szárítók és tisztítók támogatására – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca mai közleménye szerint. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. augusztus 2-ától lesz lehetőség.